Mély fájdalommal tudatjuk, hogy életének 96. évében elhunyt egykori kollégánk, Tóth Béla. Az Erdészeti Tudományos Intézet valamennyi kollégája búcsúzik tőle.

2016. augusztus 25.

Dr. Tóth Béla egyike volt a magyar erdőgazdálkodás legismertebb és legelismertebb szaktekintélyeinek.

1921. április 11-én Öcsödön született. Édesapja, Tóth Sándor fakereskedő és földműves, édesanyja, Zúbor Mária háztartásbeli volt. Középiskolai tanulmányait Szarvason végezte 1931-1939 között. Okleveles erdőmérnöki diplomát pedig a József nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Karán szerzett 1943-ban.

Felesége, Szabó Gabriella, aki korábban a Felsőtiszai Állami Erdő- és Fafeldogozó Gazdaságnál laboránsként dolgozott, 1994-ben hunyt el. Két gyermekük közül Béla (szül.: 1956) agrármérnök, Márta (szül.: 1957) pedig vegyésztechnikus lett.

Munkássága:

• 1943-1944: a Besztercei Erdőigazgatóságnál erdőrendezőségi beosztott
•         1944: a Zalaegerszegi Erdőfelügyelőségen erdőfelügyelőségi beosztott
• 1944-1945: katonai szolgálatát töltötte
• 1946-1949: a Szegedi Erdőigazgatóság Szeghalmi Erdőgondnokságánál erdőgondnok
• 1949-1950: a Debreceni Erdőigazgatóság N. V. Szolnoki Erdőgondnokságánál erdőgondnok
• 1950-1953: a Szolnoki Erdőgazdaságnál műszaki előadó, majd főmérnök

Üzemi gyakorlati éveinek legfontosabb szakmai eredményei az állami erdőkben a színvonalas erdőgazdálkodás alapjainak és kereteinek megteremtése, új erdők telepítése volt.

• Az Erdészeti Tudományos Intézetben 1953-tól kezdve dolgozott.

Első feladata az 1924. óta fennálló, de működésében 1944. óta szünetelő püspökladányi Erdészeti Szikkísérleti Állomás újjászervezése, majd vezetése volt. 1963-ban mezőgazdasági (erdészeti) kandidátusi tudományos fokozatot szerzett, ezt követően tudományos főmunkatárssá lépett elő.

Első önálló kutatási témája az öntözőrendszerek fásítási kérdéseit vizsgálta. Később a hazai kötött és szikes talajú síkvidéki tájak erdészeti termőhelyi kutatásait folytatta. Részt vett a hazai termőhelytipológiai alapok kidolgozásában, több erdőgazdasági tájról monográfiaszerű feldolgozást készített. Részt vett a hazai erdészeti termőhelyfeltárási és termőhelytérképezési irányelvek kidolgozásában. Kidolgozta az alföldi kötött és szikes talajú erdőgazdasági tájakra a nyárfatermesztési lehetőségeket és termesztési módokat. Tudományos kutató munkája a tiszántúli nyártermesztés telepítési lehetőségeinek szélesítése, a szikes talajokkal kapcsolatos kérdések megoldása, az agrotechnikai módszerek korszerűsítése, gépek széleskörű alkalmazása útján. Komoly kutatási eredményt jelentett a rövid vágásfordulóban kezelt nyárak erdőművelési lehetőségeinek felismerése a Tiszántúl kötött talajú termőhelyein. A szikesek erdősítésének problematikája és a kötött talajú termőhelyek nyárfatermesztés fejlesztésének kutatása egész pályáján átível. A püspökladányi kísérleti bázison kialakította a Tiszántúli Kísérleti Állomást, mely az ottani erdőgazdálkodásban irányító szerepet töltött be. A nyártermesztés fejlesztése során egyedülálló nyár fajta-összehasonlító és nyárnevelési kísérleti bázist alakított ki, amely a nyárfakutatók közt vezető szerepet töltött be. Az általa irányított kutatók kollektívája végezte a legtöbb nyártelepítés előtti termőhelyértékelést, amivel biztosították a nyár számára alkalmatlan termőhelyek művelésből való elhagyását. Az eredetileg szikkísérleti profilú kutatóhelyet a teljes Tiszántúlt átfogó táji kutatóbázissá fejlesztette tovább. A nyírségi akácgazdálkodást bevonta az állomás kutatási körébe és megindította termesztési rendszer jellegű kutatását. Javaslatot adott méhlegelők javítására alkalmas fás növények termesztésére. Irányelveket dolgozott ki a gyakorlati méhlegelő-fejlesztésre. Megadta az erdő szerepének vizsgálati és értékelési módszerét a többcélú területhasznosításban. Rendszeres és kiterjedt szaktanácsadási munkát végzett a termőhelyek erdősítési értékelése, a területhasznosítás racionalizálása erdősítéssel, a fafajmegválasztás és a nyárfatermesztés technológiája témakörökben. Nyárfakutatási tevékenysége kiegészült a fűztermesztés fejlesztésével is. Mindezek eredményeképpen az Erdészeti Tudományos Intézetben a legnagyobb területű, összesen több mint 300 ha-t meghaladó nyár és fűz klón- és termesztési kísérletet hozott létre. A nevéhez kötődik a mintegy 350 klónnal létrehozott 800 ha nyár klónkísérlet, közreműködés a magyar nyár fajta-választék kialakításában, a ’Puszta’-szil szelektálása és fajtaként való állami elismertetése.

Kollégái igen alapos, műszakilag pallérozott tudású, nagyszerű gyakorlati érzékkel rendelkező kutatónak tartották. A vezetése alatt dolgozó kísérleti állomás és az üzem közötti kapcsolat a gyakorlat és az elmélet teljes, követésre érdemes mintájaként szolgált. A közösséggel szembeni magatartása is példaértékű volt, tanulmányi bejárásokon magyarázta hol népszerű, hol elmélyülten szakmai alapon a szikfásítás elért vagy elérendő feladatait.

1960-tól kezdve folyamatosan részt vett a Püspökladányi Arborétum létrehozásában és fejlesztésében.

Kutatási eredményeit számos összefoglaló jelentésben, magyar és külföldi szaklapban, valamint szakközönség előtt tartott előadások formájában adta közre. Szintetizáló műve, a Szikesek fásítása (Akadémiai Kiadó, 1972) 1976-ban nívódíjat kapott a Magyar Tudományos Akadémia Kiadói Bizottságától.

Három középfokú nyelvvizsgát tett az ELTE-n: német (1965), francia (1968), és orosz (1970) nyelvből. Nyelvtudását széleskörű külföldi kapcsolatokban kamatoztatta. Külföldi tanulmányútjain szerzett tapasztalatait hazai viszonyokra ültette át.

Mint állomásvezető tagja volt az Intézeti Tanácsnak, ebben a minőségében hasznos, előremutató segítséget nyújtott az Intézet vezetőségének. Mint kísérleti állomásvezető nem pusztán irányította az egyik legrégebbi állomás munkáját, de szinte együtt is élt vele a farkasszigeti telepen. A fiatal kutatókat eredményesen vezette be a kutatás gyakorlatába. Munkatársaihoz való viszonya többek szerint kifogástalan volt. Erőskezű, de igazságos vezetőként számoltak be róla.

1982-ben tudományos tanácsadóként vonult nyugdíjba, de megszakítás nélkül dolgozott tovább eseti megbízási szerződéses viszonyban. 1993-1994 megbízott állomásigazgatóként egy rövid ideig ismét irányíthatta a Püspökladányi Kísérleti Állomás szakmai munkáját. Aktívan részt vett az intézet nemesítési, valamint szikfásítással és erdőtelepítéssel kapcsolatos kutatásaiban. Az általa vezetett kutató-team munkájának eredményeként 6 nyár fajta állami elismerésre történő benyújtása valósult meg. Szerepe volt a nemesített fajták gyakorlati elterjesztésének, korszerű telepítési és kezelési technológiáik kidolgozásának.

Munkásságát az alábbi kitüntetésekkel ismerték el:

• 1962. Erdészet Kiváló Dolgozója miniszteri kitüntetés
• 1970. Miniszteri dicséret
• 1974. Erdészet Kiváló Dolgozója miniszteri kitüntetés
• 1977. Bedő Albert díj
• 1982. Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetés
• 1986-tól az Erdészeti és Faipari Egyetem címzetes egyetemi tanára
• 1996. Pro Silva Hungariae díj
• 2011. Életfa Emlékplakett Arany fokozata
• 2012. MTA DAB Plakett díj

Tagságai:

• 1942-től Országos Erdészeti Egyesület
• 1946-tól Mezőgazdasági és Erdészeti Dolgozók Szakszervezete
• 1992-tól európai fekete nyár génmegőrzési irányító nemzetközi bizottság
• Nemzetközi Nyárfa Bizottság végrehajtó Bizottsága
• Magyar Tudományos Akadémia Erdészeti Bizottsága
• Alföldi-program Mezőgazdasági Tudományos Bizottsága
• MTA Debreceni Területi Bizottság Erdészeti és Vadgazdálkodási Munkabizottsága – elnök
• 1996-ban részt vett a Nemzetközi Nyárfabizottság (IPC) XX. ülésének szervezésében, az IPC tiszteletbeli örökös elnökének választották.