Erdőkárok

Vonal_drapp

2012-től kezdődően az Erdővédelmi Figyelő-Jelzőszolgálat kárbejelentő modulját felváltotta az Országos Erdőkár Nyilvántartási Rendszer (OENYR). A kárbejelentések tartalma és formai elvárásai is számottevő mértékben változtak. Ez már önmagában is szükségessé tette, hogy a kárjelentésekre kötelezettek munkáját segítendő új útmutató és kódjegyzék készüljön. A korábbi segédanyaghoz (Hirka A. és Csóka Gy. 2006: Képes útmutató és kódjegyzék – az erdővédelmi jelzőlapok kitöltéséhez) képest jelentősen kibővült szakmai tartalommal, az ERTI és a NÉBIH Erdészeti Igazgatóság közös kiadásában, a napokban jelent meg az újabb kiadvány „Erdőkárok – képes útmutató” címmel (223 oldal, 125x215mm, keménytáblás kötés ISBN 978-963-7349-37-9). A könyvet négyen jegyzik szerzőként (Csóka György, Hirka Anikó, Koltay András és Kolozs László), de az ERTI és a NÉBIH Erdészeti Igazgatóságának számos további szakembere is közreműködött az elkészítésében. A borítóterv Szőcs Levente (ERTI) munkája.

Az első fejezetben található a kárjelentések kitöltését segítő útmutató, részletes tartalmi és formai előírásokkal, az utolsóban pedig a kódjegyzék. A kettő között helyezkedik el az igazi „színes” rész, ahol 166 oldalon, fafajonkénti bontásban találjuk meg a jellemző kárképeket, illetve okozóikat. A tömör leírások mellett színes képek (a könyvben összesen több mint 650) segítik a kárformák azonosítását. Az erdész szakemberek mellett vélhetően erdőjárók, biológusok és növényvédelmi szakemberek, kertészek számára is hasznos lehet a kiadvány.

 

Erdokarok

Vonal

 

A kiadvány (a készlet erejéig) ingyenesen beszerezhető lesz az Országos Erdőkár Nyilvántartási Rendszer keretében bejelentőt küldő jogosult erdészeti szakszemélyzet számára. Az átvételről rövidesen részletes információt közlünk a NÉBIH honlapján.

 

Az ERTI Erdővédelmi Osztálya és a NÉBIH Erdészeti Igazgatósága