15. alkalommal került megrendezésre az ERTI Püspökladány Kísérleti Állomásán és arborétumában általános iskolások számára rendezett akadályverseny.

Madarak_fak_sor

A rendezvény szervesen épül be a kutatóintézet környezeti neveléssel kapcsolatos programjába, melynek keretében az év során közel 300 óvodás és iskolás látogat ki a Farkasszigetbe, ahol a kutatók vezetésével környezet ismereti foglalkozásokon vesznek részt. Az Erdészeti Tudományos Intézet, a Hortobágyi Nemzeti Park, a Püspökladányi Természetvédő Csoport és a Városi Rendőrkapitányság összefogásával megrendezett programon közel 70 gyerek vett részt.  A gyerekek 12 csapatban, 5 állomáson adtak számot a természet és környezetvédelmi, közlekedésbiztonsági ismereteikről. A rendezvény sikeres lebonyolításának háttérében az együttműködő partnerek egész évben végzett felkészítő munkája és a pedagógusok, és gyerekek határtalan lelkesedése játssza a főszerepet.

(Írta: Csiha Imre)