Decemberrel véget ér az év, és ezzel együtt lezárul a kertrekonstrukciós projekt a Kámoni Arborétumban.

 

Novemberre mind a 21.000 db új növény megtalálta helyét, és megtörténtek az utolsó simítások is. Egy egészen új kert fogadja mostantól a látogatókat, így azt is érik majd meglepetések, aki úgy gondolta, hogy már jól ismeri ezt az arborétumot. Elsőként a kitágult tér az, amit észreveszünk. Sokkal szellősebb a növényzet, már nincsenek itt azok a zömében kúszó vagy elburjánzott növények, melyek zsúfolttá, sötétté tették a kertet. Aztán szinte rögtön ezután meglátjuk a sok új növényt, melyek birtokba vették a felszabadult területeket. Alaposabb vizsgálódás után az is feltűnik, hogy mennyi érdekes, idős növényt lehet látni, főleg az Öregpark területén. Ezek korábban nem, vagy csak alig voltak észrevehetőek, most viszont szinte hívogatják a fotósok teleobjektívjeit az új perspektívák.

Csak ki kell várni a tavaszt, hogy a virágzást is teljes pompájában csodálhassuk, ráadásul hosszasan, hiszen minden hónapban nyílik valami a kertben. Kezdve az apró kis lágyszárúaktól, a törpecserjéken át, az egyre nagyobb növényekig. Májusban a rhododendronok tömkelege csalogatja be az érdeklődőket, nyáron át virítanak a remontáló hortenziák. Aztán, ha jön a hűvösebb idő, a lombhullatók a színek számtalan árnyalatával keltik életre az őszt. Végül télen sem kell a tónusokat nélkülöznünk, hiszen a cserjék vöröslő gallyai, a színes termések, és az örökzöldek számos árnyalata a zöldeken át az ezüstökig, bőven tartogat látnivalót.

Ha már itt járunk, szentelhetünk egy kis időt a játékos tanulásnak is, az új információs táblarendszer sok érdekes információt rejt kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Akkor sincs gond, ha közben elfáradunk, mert számos pad, sőt asztalok kínálnak lehetőséget a pihenésre. A madarak téli ellátását pedig számos kisebb-nagyobb etető teszi lehetővé. Már alig várom, hogy felcsendüljön egy kis halk nyári zene a tó melletti pavilonban, miközben a futórózsák mellett álló padokon üldögélünk az estében, és friss levegővel szívjuk tele a tüdőnket.

Figyelem, kedves Látogató! Az arborétum bejárata most már új helyen van. Ott, ahol a szintén új Ökoturisztikai Látogató és Oktató Központ áll a Szt. Imre herceg utca öblében. Aki meg szeretné látogatni a kertet, most már itt veheti meg a jegyét, akár különféle kedvezményes lehetőségekkel élve. Érdemes figyelni az aktuális programkínálatot is. Aki különleges élményre vágyik, annak ajánljuk a szakvezetést, hiszen szakértő szemmel nézve még több érdekességet kínál a növényzet, s közben feltehetjük a bennünk motoszkáló kérdéseket is. Fény derülhet például arra, hogy miért érdekesek a magyar nemesítésű fajtagyűjtemények, vagy miért fenyős kertként vált ismertté ez az arborétum.

Bátran mondhatom, hogy olyan öröm ez a kert, mint egy kocka csokoládé, csak éppen nem hizlal. Aki nem hiszi, járjon utána!