IMG_1774g50 éves az Erdészeti IMG_1777gTudományos Intézet Erdővédelmi Osztálya, mely alkalomból ünnepi konferenciára került sor 2010. november 25-én Mátraházán.

 

 

 

A konferenciát Dr. Borovics Attila nyitotta meg köszöntő beszédével. Ezt követően Tóth Józsefet helyettesítve, Dr. Csóka György tartott történelmi szemlét az Erdővédelmi Osztály első 50 évéről. Második előadóként Dr. Varga Szabolcs, a Nyugat-magyarországi Egyetem intézetigazgató egyetemi tanára, emlékezett meg az ERTI-ben eltöltött éveiről, majd Dr. Hirka Anikó foglalta össze az elmúlt 50 év rovartani kutatásait. Rövid szünet után pedig a növénykórtani kutatásokról számolt be Dr. Koltay András. Az egészségi állapot monitoring hálózatok bemutatását Janik Gergely tartotta, végül Dr. Csóka György a jövő kihívásairól is említést tett. Hozzászólásra jelentkezett Dr. Solymos Rezső, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja és az ERTI nyugalmazott tudományos tanácsadója, aki személyes emlékeivel színesítette az előtte szólók által elmondottakat.

IMG_8275g IMG_8296g IMG_8331g

IMG_8347g IMG_1833g

A délután folyamán a szakmai beszámolókat könnyebb témák váltották fel. A résztvevők megtekinthették Mosonyi Szabolcs Pannon sivatag című dokumentumfilmjét, melyben az osztály munkatársai is szerepet kaptak. Utána egy fotókkal gazdagon illusztrált előadás következett Dr. Csóka György előadásában a rovarokról. A programot végül, az emlékképek vetítését követően, Dr. Borovics Attila zárta.

A házigazda Erdővédelmi Osztály, minden résztvevőt információs csomaggal ajándékozott meg, melyben helyet kapott többek között az ERTI első erdővédelmi témájú digitális könyvtára.

PagonyAz Erdővédelmi Osztály munkatársai a mai napig vallják az első osztályvezető, a nap folyamán sokat említett Pagony Hubert jelmondatát, miszerint:

 

„Hinni kell abban, amit csinálunk!”

 

 

 

Köszönet illeti az osztály jelenlegi csapatát, akik nélkül ez a konferencia nem jöhetett volna létre:

  • Dr. Csóka György, tudományos tanácsadó, az osztály vezetője
  • Dr. Koltay András, tudományos főmunkatárs
  • Dr. Csókáné Dr. Hirka Anikó, tudományos főmunkatárs
  • Majsai Erika, technikus
  • Janik Gergely, tudományos segédmunkatárs
  • Szőcs Levente, intézeti mérnök