Az Erdők Nemzetközi Éve keretében dr. Csóka György az ERTI Erdővédelmi Osztályának vezetője „Erdők és rovarok” címmel tartott előadást 2011. április 21-én a Debreceni Agrártudományi Egyetemen.

Rovar_1   Rovar_2   Rovar_3

Az előadássorozat szervezői az MTA DAB Mezőgazdasági Szakbizottság Erdő- Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Munkabizottsága, az OEE Debreceni csoportja és Kerek-Erdő Egyesület voltak. A hallgatóság soraiban a megye erdész szakemberei mellett egyetemi hallgatók és laikus érdeklődők is helyet foglaltak. Csóka György előadásában igyekezett a rovarvilágot közelebb hozni a hallgatósághoz, szorgalmasan bontogatta azt az érzelmi falat, mely az átlag nagyközönség, és ezen csodálatos élőlények között húzódik. Az előadásban megismerkedhettünk azzal az érdekes, jól szervezett együttműködéssel, mely a rovarvilágon belül megtalálható. Példákat láthattunk az egymás mellett békésen élő és bizony, egymásból „vérszomjasan” élő rovarok, rovarcsoportok szerveződésére. A vetített képek olyan közelségbe hozták a hallgatósághoz ezeket - a sokak által idegenkedéssel kezelt - élőlényeket, hogy óhatatlanul változott bennünk a rovarvilágról eddig kialakított elképzelésünk. Az előadás rávilágított arra a szoros együttműködésre is, mely az erdő és a rovarvilág között évmilliók alatt alakult ki. Gyakorlatból vett példák során tapasztalhattuk, hogy a természetben zajló folyamatokba való tudatlan és erőszakos beavatkozás idővel minden esetben az ember számára kedvezőtlen „mellékhatásokkal” jár. A felsorolt példák rámutatnak arra, hogy az erdő életközösségének megismerése adhat számunkra lehetőséget, hogy a napjainkban zajló kedvezőtlen klimatikus események kivédésére is alkalmas erdőgazdálkodási módszereket dolgozhassunk ki. Az előadás gondolatainak összegzésére legalkalmasabb Csóka György összefoglalójában elhangozott gondolatok:

A rovarok rendkívül sokrétű, mással nem helyettesíthető szerepet töltenek be az erdei ökoszisztémák életében, működésében. Túlnyomó többségük közömbös, illetve kifejezetten hasznos az emberi igények és célok szempontjából. A „káros” fajoknak sok esetben magunk teremtjük meg a tömeges elszaporodásukhoz szükséges feltételeket. Tanuljunk tőlük, tartsuk őket tiszteletben, és csak akkor hadakozzunk ellenük, ha tényleg kikerülhetetlen.

Az előadást követő „folyosói beszélgetések” alapján elmondhatjuk, hogy a jelenlévők mindegyikének gondolkozásán alakítottak egy picit a teremben elhangozott mondatok, és vetített csodálatos képek.

(Írta: Csiha Imre)