nyito_12010. 06. 24-én 11 órakor vette kezdetét az Erdészeti Tudományos Intézet KEOP-5.3.0/B/09-0005 számú projektjének első, megnyitó rendezvénye. A rendezvény helyszíne a korszerűsítendő épület volt. A vendégeket Csókáné Dr. Szabados Ildikó, a rendezvény háziasszonya köszöntötte, ezután következtek az előadások. Elsőként V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár beszélt a megújuló energiaforrás-termelésről és hasznosításról, mint kitörési lehetőségről a nyito_2vidékfejlesztésben. Ezt követően Németh István, a Régióhő Kft. ügyvezetője, bemutatta a biomasszával történő fűtés gazdasági vonatkozásait, felhívva a figyelmet a körültekintő tervezés fontosságára. Végül Dr. Borovics Attila, az ERTI főigazgatója, mutatta be a projektet, és annak kötődését az intézetben folyó energetikai faültetvényekkel kapcsolatos kutatásokhoz. Az előadások után felavatásra került a projekt táblája az épület falán, majd az állófogadás végeztével lehetőség nyílt a Bajti csemetekertben folyó kísérletek megtekintésére is. A rendezvényen részt vettek a sajtó képviselői, így a médián keresztül bárki bepillantást nyerhet a rendezvény eseményeibe.